2014. sze 18.

Pénztárca nyakkendőből 2. - lila és sötétkék

írta: zcsilla
Pénztárca nyakkendőből 2. - lila és sötétkék

Miután az első ilyen művemet lenyúltam, gyorsan kénytelen voltam készíteni egy másikat, hogy fel tudjam tölteni a Meskára

bP1570658.JPG

Ezúttal két lila és sötétkék színvilágú nyakkendőt találtam, és ezeket párosítottam össze (egy harmadikat, ami sima lila, is felhasználtam a belső részekhez). Csodálatos színei vannak, és sötétkék alapanyagúnak a mintája is különleges. Gyönyörűen mutat egymás mellett a két anyag.

bP1570664.JPG

Készítettem egy új szabásmintát, magasabb lett a tárca, de egy kicsit kevésbé széles. Mértei: összehajtva 11 cm széles, magassága 12 cm (kinyitva 22 cm+6 cm fülecske). 

Az aprótartó részt hagyományosabban oldottam meg, mint az első ilyen pénztárcánál, de még mindig túlbonyolítottam, így nem tudtam annyira szépen illeszteni. A bonyolítás oka az volt, hogy ide is szerettem volna egy rejtett zsebet, ezért egy külön kis "zsák" lett az aprónak. Ezt a következőnél már elhagyom (mert már félig késze van egy újabb szabásminta alapján egy másik is). 

bP1570661.JPG

A bal oldalon 4 fakk van a bankkártyáknak, egyéb kártya alakú és méretű cuccoknak, és ezek alatt is van egy rejtett zseb. Mindezek mögött még van egy rekesz a papírpénznek és egyéb fontos papíroknak. 

Rengeteg apró alkatrészből áll, és nem igazán könnyű a nyakkendőkkel dolgozni, mert csúszós az anyag. Viszont rájöttem, hogy a ragasztós bélésnél csak egy jobb dolog van: a kétoldalas ragasztós bélés - sokat segített a kártyatartó zsebeknél. Azért így is dolgoztam vele vagy 3 órát (a szabásminta elkészítésén felül).

Mivel még nem tökéletes a konstrukció, kedvezményes áron kínálom Meska boltomban

Szólj hozzá

pénztárca nyakkendő anyag saját termék felnőttnek