2014. nov 13.

Novemberi bajuszmánia a prosztatarák megelőzéséért

írta: zcsilla
Novemberi bajuszmánia a prosztatarák megelőzéséért

Valljuk be, a férfiak sokkal jobb ötletet találtak ki, hogy felhívják a figyelmet a prosztatarák megelőzésének fontosságára, mint a mellrák elleni küzdelem rózsaszín szalagja. Néhány éve hatalmasat robbant a bajuszmánia, amit aztán minden évben elő lehet és kell szedni.

L.H.O.O.Q.jpg

Duchamp: Mona Lisa bajusszal

Ebben a hónapban az urak bajuszt növesztenek, hogy így hozzák minél több ember tudomására: a rák megelőzhető és gyógyítható, ezért nagyon fontos, hogy odafigyeljünk magunkra. Elindult a Movember mozgalom, ami az angol bajusz (moustache) és a november szavak összerakásából jött létre.

P1580483.JPG

A nők és gyerekek sem akartak kimaradni ebből a mókás figyelemfelkeltésből, és elszabadult a bajusz cunami. A szőrzet mindenen megjelent: pólókon, ékszereken, táskákon, körmökön, cipőkön, a lakberendezésben, nyalókán, gyerekcumin és minden felületen. Zseniális találat volt, ami a gyerekkorunk hülyéskedését idézi: ki nem rajzolt bajuszt az olvasókönyv minden képére?

Az a jó benne, hogy fél perc alatt lehet bajuszos dolgot készíteni egy kartonpapírból, és máris indulhat a móka. Persze a kézműveskedés sem maradt le, és azonnal jöttek a kreatív ötletek. Én most kettőt valósítottam meg belőlük: egy horgolt álbajuszt, és a bögremelegítőt. 

P1580490.JPG

Az álbajuszhoz teljes leírás található itt. A bögremelegítőt saját fejből horgoltam, a bajusz rajta a horgolt levélminta alapján készült. 

Programok is vannak, amelyek erre az ügyre hívják fel a figyelmet. Ma bajuszos parti, szombaton (2014. 11. 15.) jótékonysági bajuszos portréfotózás lesz Budapesten. A Movember oldalán folyamatosan lehet figyelni az eseményeket. 

És nézegessétek bármikor Duchamp alkotásait (például ezen a fantasztikus oldalon, az Artsy-n), hiszen ő és kortársai voltak az első újrahasznosítók, valószínűleg nekik köszönhető, hogy ez a műfaj egyáltalán elfogadott lehet...

Szólj hozzá

program bajusz gyereknek horgolás saját termék felnőttnek férfiaknak és fiúknak