Halloween 1. - tökök
Szerintem mindig jó dolog, ha egy új alkalom adódik az ünneplésre. A Halloween pedig igazi családi bohóckodássá változtatható, ráadásul kimeríthetetlen tárháza a kreativitásnak. A gyerekkel idén rengeteg ötletet valósítottunk meg.
Természetesen töklámpás-faragással kezdtünk. Nem szoktunk tököt venni, hanem abból faragunk, ami itthon van. Most ilyen hosszúkás dísztökök termettek, így ebből készültek a figuráink. Idén először a gyerekek maguk faragták a tököket, így az első pillanattól - a tervezéstől - az utolsóig az ő munkájuk a két szélső tök.
Ezek még tegnap este készültek, és kint hagytuk a bejárati ajtó mellett őket. A kutyák délelőtt úgy döntöttek, hogy megkóstolják őket :( Szerencsére a lányom észrevette, és kis sérülésekkel megúszták (mármint a tökök, a kutyákra csak csúnyán néztünk).
Én nem faragtam, hanem horgoltam neki egy ruhát. Egy hálót horgoltam, és sűrűn kilyukasztgattam a tökömet. Eleinte csak kisebb lyukakat szúrtam rá, de akkor a gyertya elaludt benne, így egy ollóval kitágítottam a köröket, így már tökéletesen funkcionáltak.
Egy kis visszatekintés az elmúlt évekre - egyben ötletek kisebb gyerekeknek. Tavaly nem faragott a kislányom, hanem rajzolt. Az Angry Birds mánia a tetőfokára hágott, így csináltunk egy dühös madár tököt. A csőre egy sárgarépából készült, az összes többit zsírkrétával rajzolta rá a lányom.
A zsírkrétás színezés már egy évvel korábban is bevált ennél a rémkastélynál. A rajz a lányom műve, én csak az ablakokat faragtam ki. Sajnos a képen nem teljesen látszik, hogy egy levélből készült szellem van a kastélyba tűzve, és balra egy hold alak van kifaragva.
Az idei tökök mellé került néhány halloween-i csipkő is, de erről már egy másik bejegyzésben lesz szó.