2015. már 26.

Subat nyakék és répatasak a jótékonyság jegyében

írta: zcsilla
Subat nyakék és répatasak a jótékonyság jegyében

Be kell vallanom magamnak is, hogy leginkább kísérletezni szeretek. Kipróbálni új dolgokat, elsősorban olyat, amit még más nem csinált. Megújulni. A Kreatív Kommuna kampánya is erről szól - és arról, hogy segítse a bántalmazott kapcsolatból menekülteket az újrakezdésben.

bp1600394.JPG

Arra is rá kellett döbbenjek, hogy az alkotásaimmal olyan technikákat és anyagokat dolgozok fel, amitől régebben borsózott a hátam. Mindenben meg kell találni azt, ami a jó, és azt kihozni belőle...
Ruhadarabként utálom a nyakkendőket, szerencsére a környezetemben egyetlen pasi sem kényszerül bele. Anyagként viszont egy csoda, így keresem az új utakat, hogy mire tudom hasznosítani a kravallet és a Baggingek mellett. 

A horgolással is így vagyok: ki lehet kergetni a világból a hagyományos horgolt terítőkkel :) De lám, lehet igazán jóra is használni... A csipköveknél kezdtem megtapasztalni, hogy mennyire jó dolog, amikor a fantáziám teljesen elszabadul, és minta nélkül, csak az örömhorgolás kedvéért csinálom. Ennek van egy "szakága", amit freeformnak hívnak. Itt aztán tényleg bármi és bárhogy jöhet: minták anyagok, színek és formák tobzódása és keveredése jellemző ezekre a horgolásokra. Nekem a "klasszikus" freeform egy kicsit sok (bár egyre jobban tetszik, így lehet, hogy ezt még visszavonom), de a szabad alkotás igazán megfogott benne. Ez a nyakék az első kísérletem, itt azzal próbálkoztam, - és elégedett vagyok a végeredménnyel - hogy a vonalakat alakítsam úgy, ahogy éppen a fejemből és a kezemből ki tudott kerülni. 

bp1600395.JPG

És utoljára hagytam a számomra legmegdöbbentőbb dolgot: nagyon megtetszett a subázás... Az egész egy másik ékszerből indult ki, ami még kész sincs, de hamarosan befejezem azt is :) Egy játÉKszer elkészítéséhez kutattam a fejemben ötleteket, amikor beugrott a suba technika. Ha van valami, amit igazán utáltam, azok a szocreál subaszőnyegek. Csúnyák és esetlenek, általában rettenetes színekben (a szemem előtt lebeg mindig egy zöld-piros-fekete geometrikus falvédő van). De meg kellett mutatnom, hogy ez is használható valamire! Tudomásom szerint senki nem készít ékszereket ezzel a technikával, de persze én sem tudok mindenről, ha valaki látott már ilyet, dobjon nekem egy linket! Köszönöm! 
Nagyon időigényes dolog, ezt a kis kört (az alap átmérője kb. 5 cm) jó pár órán keresztül alakítgattam...

bp1600388.JPG

A fehér fonal, amit használtam egy csoda: perui pamut (pima cotton), amit egyszerűen nem tudok leírni, hogy mennyire puha. A subázás hátuljára egy dekorfilc anyagot varrtam fel, így az egész nyakék annyira simogató, hogy nem sok kedvem van levenni a nyakamból :) A záródása is horgolt, így egyetlen fém- vagy egyéb mesterséges alkatrészt sem tartalmaz, allergiások, érzékenyek is bátran hordhatják. 

bp1600398.JPG

A színeket a tavasz határozta meg, és a trendek :) A divatguruk szerint a szezon divatszínei között szerepel a sárga, és a hófehér is. De persze leginkább azért lett ilyen, mert a Kreatív Kommuna Megújulás kampányára készült. Amikor készítettem a nagyon várt napsütés, és a kibúvó sárga virágok lebegtek a szemem előtt, ami számomra a legtökéletesebb megújulás. 

Egy kicsit a névről is mondok pár szót: biztos írtam már, hogy nekem kell, hogy kerekké álljanak össze a dolgok. Számomra egy alkotás akkor van kész, ha kitaláltam, megcsináltam olyanra, amilyenre elképzeltem, és találtam hozzá egy jó nevet. Mi is lenne tökéletesebb, mint a sumér állítólagos királynő, akinek neve csak azért maradt fent, mert sírjából egyedülálló ékszerlelet került elő? És még a neve is subával kezdődik :) 

p1600375.JPG

Természetesen teljesen egyedi a nyaklánc, még egy ilyen nincs és nem is lesz. A Kreatív Kommunán vásárolható meg a Megújulás kampány keretében. A KK célja, hogy az egyedi kézműves alkotások eladásán keresztül álljon jó ügyek mellé. A nyakékből származó bevétel 30%-át erre a célra ajánlottam fel. 

A Megújulás az Újrakezdést támogatja, vagyis azokat a nőket és gyerekeket, akik voltak olyan bátrak és erősek, hogy a borzalmas, bántalmazó "kapcsolatuk"-ból kimenekültek, és új életet kezdenek. Sokszor egyetlen szatyorral a kezükben, életüket, gyermekeiket mentve. Elképesztő erőt és bátorságot mutatva, amikor megteszik ezt a lépést. De utána nagyon nehéz. Sokszor a legalapvetőbb dolgaik is hiányoznak: ruhák, cipők, vagy éppen bútorok. Hiába van egy lakás, ahol meg tudnák húzni magukat, ha nincs mivel berendezzék. Aki tud, segítsen nekik! 

A Kreatív Kommuna a kampány mellett tárgya adományokat is közvetít számukra, és a Keddi Kurzust is erre az ügyre alakította: egy aranyos répatasak elkészítését mutatjuk be. Kérünk mindenkit, hogy ha megengedheti magának, akkor töltsön meg egy pár ilyen répát, és a KK segítségével juttassa el azt az Újrakezdés által támogatott családokhoz! 

20150325_122736.jpg

Szólj hozzá

húsvét jótékonyság ékszer virág anyag freeform gyereknek horgolás saját termék felnőttnek upcycled jewelry Kreatív Kommuna