2014. már 06.

Upcy Meska bolt

írta: zcsilla
Upcy Meska bolt

Elindult a boltom a Meskán!
Elkezdtem feltölteni a saját készítésű termékeket. Jelenleg kétféle alkotás található meg: parafadugó figurák és horgolt szívek. Minden maradék fonalakból készül, így soha nem tudhatom, hogy melyikből hány darabot tudok megcsinálni.

A parafa figurák alapötletével a neten találkoztam először - egy lovag figurát láttam. Amikor elkezdtem utánanézni, hogy milyen egyéb figurák léteznek, nem találtam mást csak manókat - bár lehet, hogy csak rosszul kerestem :) Így az én figuráim teljesen saját ötlet alapján készülnek (még van sok a tarsolyban), kizárólag maradék fonalból és használt parafadugóból. 

Most is van egy, - Pali, a puli - amelyből csak egy darab készült (na jó, egy a lányomnál is van, hiszen övé az összes mintadarab), mert olyan fonalból volt, amiből nincs is több. Vele úgy voltam, hogy megláttam ezt a fonalat, és tudtam, hogy puli lesz belőle. Sokszor van velem ilyen, hogy ránézek az anyagra, és tudom, hogy mit fogok belőle csinálni. Így volt ez már régebben is, amikor még lelkes bőrös (tanuló) voltam. Volt a Kosztolányin egy jó kis bőrkellékes, ahol lehetett maradék bőröket is kapni: sokszor volt, hogy a kis darabokba már beleláttam a kész táskát... 

P1520964.JPG

Bimbo babák; Pali, a puli; Fe, a tündér; Pupu, a nyúl és Köttur, a kandúr - horgolt parafa figurák

Visszatérve a Meska bolthoz. A másik termékem a horgolt szívek. Teljesen beleszerettem ebbe az egyszerű formába. Ebben az tetszett meg, ahogy a formát kialakítom, kihasználva a horgolás, az egyes öltések tulajdonságait. Készültek dísznek való szívek, amiből kulcstartó, táska- vagy lakásdísz lehet. 

P1520923.JPG

Csináltam pár levendulapárnát is, amit megint csak maga a fonal inspirált. A különlegesen szép lila gombolyag adta magát, hogy levendulás illatpárna készüljön belőle. Közvetlenül a horgolt szíveket töltöttem meg levendulával, hogy minél intenzívebb legyen az illata. hímeztem rájuk néhány ágacskát is. 

P1520922.JPG

Folyamatosan töltök majd fel termékeket, kövessétek nyomon az upcy.meska.hu oldalon!

Szólj hozzá

parafadugó gyereknek horgolás meska saját termék felnőttnek