2014. nov 22.

Adventi gyertyás (koszorú) ötletek

írta: zcsilla
Adventi gyertyás (koszorú) ötletek

Jövő héten meg kell gyújtani az első gyertyát a koszorún. Természetesen csupa továbbhasznosított ötletet fogok bemutatni, amelyek többsége nagyon gyorsan elkészíthető. 

 adv37.JPG

forrás: mazsakonyhaja.blog.hu

Eredetileg 23 gyertya volt az adventi koszorún, amelyből a vasárnapokra esők más színűek voltak, ez egyszerűsödhetett le a csak a hét utolsó napján gyújtott gyertyákra. A koszorú forma sem alapelvárás, számos más variáció előfordul. 

Ebben az esetben kivételesen ne hagyjuk, hogy a kreativitás felülírja a funkcionalitást! A gyertya veszélyes üzem, sajnos nem egy esetben okoz tragédiát egy véletlenül úgy felejtett dekoráció. Ha túl sok díszt teszünk bele, akkor csak igen rövid időre gyújtsuk meg, és lehetőleg ne hagyjuk őrizetlenül. 

1. Csészében, tálban, sütisdobozban

Remek lehetőség a mindenféle egyedül maradt csészék felhasználásra. Mohával jól béleljük ki, és ebbe tűzzük a gyertyát. Drótból hajlíthatunk rá számokat, és valami egyszerű dísszel ékesíthetjük. 

Ha tálba vagy hasonlóba tesszük a gyertyákat, akkor mindenképpen készítsünk valami alapot nekik: szúrjuk oázisba, vagy eleve tartóstul helyezzük az edénybe. 

adv32.jpg

forrás: womenweb.de

Persze az is megoldás, ha a csészébe olvasztunk viaszt, és így készítjük el a gyertyákat. 

adv35.jpg

forrás: mentőötlet

adv40.jpg

forrás: pinterest

adv41.jpg

forrás: pinterest

 2. Faágból

Ez az igazán szép natúr ötlet nagyon megfogott. A linken részletesen bemutatják, hogyan lesz a faágakból dróttal koszorú, és hogyan készítsünk filc díszeket az aljára. A gyertyákat a karácsonyfára csíptethető tartókba teszik. 

adv33.jpg

forrás: shelterness.com

Ugyanez az alap, csak a fellógatásra mutat egy zseniálisat: egy cserépbe igencsak stabilan illesszünk a fát (én akár gipszbe is önteném), a fa tetejébe üssünk be egy szöget, és arra lógassuk a zsinórokat. 

adv34.jpg

forrás: izabellas.dk

3. Kötöttben

Egy régi pulcsi vagy sál felhasználásával igazi csodát készíthetünk. Szerintem a legszebb a csavartmintás hozzá. Attól függően, hogy szalma alapra, vagy hungarocell alapra dolgozunk, más lehet az eljárás. A pulcsi ujját vágjuk le. Ha hungarocellel dolgozunk, akkor a koszorú elvágható, és az ujj felhúzható rá. A szalma alaphoz szedjük szét az ujjat, és igazítsuk a koszorúra, alulról tűzzük meg. Ha sálat használunk, akkor lehet csak simán rátekerni a koszorúra. A gyertyákat gyertyalappal rögzíthetjük, vagy pedig szúrjunk a gyertyák aljába drótokat (3-4 darabot gyertyánként), ehhez a legegyszerűbb, ha felmelegítjük a drótot. 

adv36.jpg

forrás: inout-home

 4. Üvegre tett gyertyák

Lehet egyszerűen csak az üveg szájába illeszteni a gyertyát, vagy éppen fekete (más színű) festékkel lefújni az alapot. Kerüljön rá a szám, és már kész is ez a modern adventi gyertya.

adv38.jpg

forrás: Hege in France

5. Visszaszámolós gyertya

Filccel egyszerűen írjuk rá a számokat a gyertyára, és minden nap csak egy vonásnyit égessünk el. dekorálhatunk is mellé, lehet egy kicsit össze-vissza távolságokra is írni a számokat, vagy csak az adventi heteket számolni. 

adv39.jpg

forrás: rainbow stitch

6. Csövekből

Ezt azért nem néhány perc alatt lehet összedobni :) Férfiaknak, ipari környezetbe ideális. 

adv42.jpg

forrás: pinterest

7. Amikor nem is gyertya a gyertya

Talán ez a kedvencem az összes közül :) Rendhagyó, de mégis hagyományos koszorú. 

adv43.JPG

forrás: artesan

Szólj hozzá

fa karácsony gyertya advent termés anyag koszorú felnőttnek férfiaknak és fiúknak