Szegény igazolványok megunták, hogy egész télen mindig egy hideg és vékony szütyőben csücsüljenek, így gazdájukon keresztül megkerestettek engem. Mivel senkit sem hagyunk megfagyni, segítettem rajtuk. 

Nem magamnak készült, hanem egy különösen fázós barátnőmnek, nem csoda, hogy a cuccai sem bírják a hideget... Az eredeti terv az volt, hogy egy kabátból készüljön egy jó meleg batyu nekik. De hiába kerestem-kutattam, nem leltem feláldozható alanyt erre a célra. Aztán egyszer csak szembe jött velem egy szoknya. Ti láttatok már anorák-szoknyát? Mert ilyen is van: steppelt anyagból, végig az oldalán kicipzározható hosszú alj. Hiába no, a nő, az a sípályán is nő...

Szegénykének volt egy nagy hibája: valaki csúnyán felhasította az egyik zsebénél, de én megsajnáltam, és meg nem gyógyítottam, de új értelmet adtam a létének... Viszont ugye milyen szép a bélése? 

Mint minden továbbhasznosításomnál, ennél is az volt az alapelvem, hogy megpróbáljam minél jobban megőrizni az eredeti formát, és minél többet felhasználni az alapanyagból. A szoknyát teljesen szétbontottam, majd a díszvarrásokat az oldalán újra visszavarrtam. Viszont így túl széles lett volna, ezért a közepénél felhasítottam, és újra összevarrtam. Cipzárnak is a sajátját használtam fel. Látszólag a továbbhasznosítás egyszerű dolog, de mindig rá kell döbbenjek, hogy sokkal több idő és fifika kell hozzá, mintha csak fogtam volna egy anyagot, és kiszabtam volna. 

A kérés az volt, hogy legyen egy belső zsebe is a telefonnak, kulcsnak. Ehhez a szoknya zsebét használtam fel, aminek viccesen furcsa alakja van, nem táskazseb forma... Természetesen a saját bélését használtam fel. kifordítva így néz ki.

Az iratok elégedettek, ebben végre nem lesz több gondjuk a hideggel! A végeredmény egy közepesen nagy, pakolható, de még viselhető méretű oldaltáska lett.